Európa prémium autó márkái egy kézből

06 20 530 8084 Hívja vezető tanácsadónkat hétköznapokon 9-18 óráig! Fundamenta belépés Ajánlatkérés HU

A Mercedes immáron a legkisebbre is gondol!

2017-04-24

Bármennyire is hihetetlen, a kompakt Mercedesek immáron tekintélyes múltra tekintenek vissza a Mercedes A osztálynak köszönhetően. A Shanghai autószalon alkalmával újabb betekintést nyerhettünk, hogy a neves német gyár hogyan látja a legkisebb osztályának jövőjét!

A Mercedes A osztály megjelenése óta nemvárt sikernek örvend. A kezdeti méreteihez képest azonban mára már kisebb növekedésen ment keresztül, amellyel már-már a BMW 1-es osztály méreteihez zárkózott fel.

A Shangjai autószalon alkalmával egy új koncepció autó formájában mutatta be, hogy miképpen képzeli el legkisebb autó osztályának jövőjét, amely a korábbiakhoz képest rendhagyó módon szedán változatban került bemutatásra.

Az újdonság elődjéhez képest magasabb, hosszabb. Hűtőmaszkja pedig az AMG GT-nél megismert formai jegyeket örökölte a manapság nélkülözhetetlen LED fényszórók mellett. Külön ki kell emelni a felniket, amely 20 hüvelykes méretével jelentősen megnőtt ahhoz képest, amihez a korábbi modelleknél hozzászokhattunk.



A piac elvárásainak megfelelően a külső változások belül is nyomon érhetőek, hiszen az utastér is növekedett, több helyet biztosítva a benne utazóknak.

Az új Mercedes A osztály tehát még izgalmasabb terepre merészkedik, amely további rajongókat vonzhat a patinás német márkához.

Forrás: http://www.autoexpress.co.uk/mercedes/99211/new-mercedes-a-class-previewed-by-concept-a-sedan-in-shanghai


Szóljon hozzá Ön is!